American hairless terrier • Amerikai meztelen terrier
 

Röviden az Amerikai meztelen terrieről

Egészen 2004-ig egyetlen Amerikai meztelen terrier sem lépte át Szlovákia határait. Az első „amerikaiak” 2005-ben érkeztek Európába, és Finnországban leltek új otthonra. Néhány hónappal később New Yorkból Csehországba érkezett egy repülőgép, fedélzetén öt AHT-vel, köztük voltak a mi Ainynk szülei is – szőrtelen Kamilka és a szőrös Buddy.

2005. június 6-án látta meg a napvilágot egy Amerikai meztelen terrier szuka, amely augusztus végén első „amerikaiként” érkezett Szlovákiába, ahol 2007. április 25-én világra hozta az első szlovákiai Amerikai meztelen terrier kiskutyákat.

Ezek a meztelen terrierek a közelmúltig a rat terrierekhez tartoztak, mint a fajta meztelen változata, azonban amerikai tenyésztők fáradhatatlan munkájának köszönhetően ezeket a fantasztikus terriereket az FCI szervezet 2004. január 1-i hatállyal „Amerikai meztelen terrier” néven új fajtaként jegyezte be.

Az AHT igen játékos, kíváncsi és intelligens fajta, s ennek köszönhetően könnyen elsajátít mindent, amit gazdája tőle kíván. Igen jól viszonyul a gyermekekhez, más kutyafajtákkal jól kijön, sőt, a macskával való együttélés sem okoz neki gondot. Ez a fajta nem utolsósorban kiválóan alkalmas Agility és egyéb sportok űzéséhez.

Többet az Amerikai meztelen terrieről...

Új Amerikai meztelen terrier képek

Jake - 10 months old Jake - 10 months old Jake - 10 months old Kiki - 17 months old Kiki - 17 months old
Kiki - 17 months old Kiki - 17 months old Kiki - 17 months old Kiki - 17 months old Kiki - 17 months old

Több kép »